Warning: trim() expects parameter 1 to be string, array given in /srv/users/officer/masodikalapitvany.org/www/wp-content/plugins/the-events-calendar/src/Tribe/Main.php on line 2455
VI. Filmfest 2015 Archívum - Page 2 of 2 - Második Alapítvány

Category Archives: VI. Filmfest 2015

16:15 Ítélet Magyarországon

színes, portugál-magyar-német dokumentumfilm, 107 perc, 2014  rendező: Hajdú Eszter

Amikor nyilvánossá vált a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló per kezdő dátuma, Hajdú Eszter dokumentumfilm rendező elhatározta, hogy az egész tárgyalás-sorozatot dokumentálja, emléket állítva ezzel az áldozatoknak. A film fejlesztése 2010 novemberében kezdődött, a forgatások az első tárgyalási napon 2011. március 25-én kezdődtek és 2013. augusztus 6-án, az ítélet kihirdetésével értek véget. A két és fél évig tartó per folyamán Hajdú Eszter stábja volt az egyetlen, amely a tárgyalások minden napját dokumentálta. Az egyéb külső forgatások mellett a stáb a per 167 napján részt vett, minden napot rögzített és ezzel egy exkluzív, egyedülálló kordokumentációt készített egy egyedülálló ügyről. A per során az első néhány és az utolsó pár napon volt nagy nemzetközi és magyar média érdeklődés, a tárgyalási napok túlnyomó többségén azonban a sajtó sem vett részt. Az ‘Ítélet Magyarországon’ magyar állami támogatás nélkül, teljesen független dokumentumfilmként készült el magyar-német-portugál koprodukcióban.

15:30 Tititá

magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2015, rendező: Almási Tamás

A 18 éves Anti szenvedélye a gitározás. Az ország egyik távoli szegletében, romatelepen él. Váratlan lehetőség éri, amellyel kitörhet kilátástalan helyzetéből. 60 fiatal társával együtt felvételt nyer a Snétberger Zenei Tehetség Központba, ahol tanulhat. A komfortos világ ígérete elvarázsolja a fiatalembert. Csodát remél. Azonban hamar kiderül, hogy hátránya hatalmas, még roma diáktársaihoz képest is. Nem ismeri a kottát, nincs támogató zenészcsalád a háttérben, nem szokott a rendszeres gyakorláshoz.

6. Romani Film Fest – Opening Ceremony 29 May 2015


6. ROMANI FILM FEST 

     29 – 31 MAY 2015

  Örökmozgó Cinema

       Opening Ceremony:

   29 May, 18:00

          

 

Follow us on Facebook!

Romani Film Fest event page on Facebook.

Opening Ceremony:

Flashmob: Szilvási Gipsy Band, Szenty Band

Exhibition: Ferenc Kunhegyesi

Songs, Poems, Thais Meditation, Comedy, Slam Poetry

Screenings:

20:00 Defenseless Victims (Védtelen áldozatok) (35′) 2015, DOP, Dir. Ed. Kristof Asbot

Documentary about the killers of Nagyszalonta region 1944

(Instituto Romano) with Ágnes Daróczi and János Bársony

20:45 Viktoria: A Tale of Grace and Greed (88′) 2014, Dir, Men Lareida

The Romani Viktoria leaves her home town of Budapest to earn the big money in Switzerland. Every night she finds herself as a prostitute in the back alleys of Zurich. Although surrounded by greed, fast sex and violence she also finds friendship, love and herself.

Screenings with English subtitles:

Westend by Mari Cantu, May 30, 19:30

The Band (A zenekar) by Miklos Both, May 30, 14:00

Auschwitz Requiem by Kristof Asbot, May 31, 15:45

Judgement in Hungary (Ítélet Magyarországon) by Eszter Hajdu , May 31, 16:15 

VI. Budapesti Cigány Fimfesztivál – Megnyitó 2015. május 29.

6. ROMANI FILM FEST 

     2015.  MÁJUS 29 – 31.

  Örökmozgó Filmmúzeum

       Megnyitó:

   május 29. 18:00

 

2009 decemberében rendeztük meg az első budapesti nemzetközi cigány filmfesztivált. Azóta minden évben mintegy negyven roma témájú filmet mutattunk be az Örökmozgó Filmmúzeumban. A 6. Romani Film Festen ismét sok izgalmas filmmel, beszélgetéssel, koncerttel várjuk az érdeklődőket, és Kunhegyesi Ferenc festményeinek kiállításával a fesztivál ideje alatt, valamint, hagyományainkhoz híven, izgalmas kerekasztal-beszélgetéseket is rendezünk.

Célunk továbbra is az, hogy a magyar és az európai cigány kultúra bemutatása mellett a közönség reális képet kapjon a hazai cigányság helyzetéről. A filmek egyrészt olyan problémákat dolgoznak fel, amelyek az egész magyar társadalom fontos és aktuális kérdései, másrészt bepillantást engednek az európai cigányság életébe, kultúrájába, hagyományaiba.

 

MEGNYITÓ

Örökmozgó Filmmúzeum – Nagyterem

2015. május 29. péntek 18:00

A fesztivál megnyitását flashmob akcióval kezdjük, amelyen a Szilvási Gipsy Band és a Szenty Band lép fel. Kunhegyesi Ferenc kiállítását Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész nyitja meg.

Cigány himnusz, előadja Geszti Petra énekművész

Beás himnusz, előadja Balogh Attila hét éves énekművész

Köszöntőt mond Langerné Viktor Katalin

A fesztivált dr. Kállai Ernő nyitja meg.

Bakondi Jázmin Kökény Anna versét szavalja

Kovács Mónika: Massenet: Thais meditáció

Szegedi Tamás és az Affér Budapest az Egy cipő című bohózatot adja elő.

Horváth Kristóf – A tudás hatalom slam poetry  csoport

Műsorvezető: Daróczi Tímea

 

20:00 Védtelen áldozatok

magyar dokumentumfilm, 34 perc, 2015 rendező: Asbót Kristóf

1944 októberében előbb Nagyszalontán, majd Kötegyánban-Dobozon tömeggyilkosságot követett el az I. Magyar Páncélos Hadosztály Kémelhárítása – állítólag azért, mert az orosz-román szövetséges csapatokat zenével fogadták. A korabeli híradók alapján sikerült beazonosítani az elkövetők parancsnokait. Az epilógusban megszólaló asszony az anyja hasában volt még, amikor édesapját és nagybátyjait lelőtték.

20:45 Viktória

svájci-magyar játékfilm, 88 perc, 2014, rendező: Men Lareida 

A több száz igaz történet alapján készült, megrázó és felemelő film főhőse Viktória, a mélyszegénységben élő, budapesti cigánylány. Viktória a gyors meggazdagodás reményében vonatra száll, hogy prostituáltként szerencsét próbáljon Svájcban.

Részletes program.

Kövessen minket a Facebook-on.

18:00 Reality közszolgálati műsor

magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2015, rendező: Gerő Péter

Három lány évtizedes barátságának, izgalmas élettörténetének  egy 13 részes sorozatot szentelt a rendező, címe REALITY. A szereplők néhány év után a Roma Holokauszt emléknapján, 2014. augusztus 2-án találkoznak egy rádióban. A szépséges műsorvezetőktől kezdve szinte valamennyi szereplő roma értelmiségi, na meg egy rabbi, egy tudós meg egy író.

19:30 Westend – MAGYARORSZÁGI PREMIER!

német játékfilm, 74 perc, 2014, rendező: Cantu Mari

Cony és Sigi egy villában él Berlinben. Cony fél az egyre ránehezülő felelősségtől és valami fontos és értékes dolgot szeretne csinálni. Az az elképzelése, örökbe fogadjanak egy szegény roma gyereket. A folyamat azonban nem működik és számos akadály lép fel…

A film főszereplői: Martina Schiesser és Fátyol Hermina.

További részletek és trailer: http://achtungberlin.de/programm0/berlinhighlights0/westend/ 

21:00 Cigány

szlovák-cseh filmdráma, 107 perc, 2011, rendező: Martin Šulík

A számos nagydíjat kiérdemelt szlovák film “képes volt a cigányok világát az egzotikus kliséktől mentesen bemutatni”. A magyar-ukrán határ közelében egy szlovák falu szegény és zárt cigánytelepén forgatott film Shakespeare Hamletjének átirata: apja halála után egy 15 éves romafiú sikertelenül próbál meg az undorral szemlélt nyomorból és bűnözői világból kitörni. Az amatőr helybéli romákkal forgatott filmben a főbb szerepeket magyar színészek alakítják, a pap szerepében Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház színésze látható, az uzsorást pedig a vándorcirkuszcsaládban Magyarországon született és magyarul kiválóan beszélő Miroslav Gulyas, Párizsban élő roma színész alakítja. A szlovák filmdráma a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat is kapott, köztük a zsűri különdíját.